Mit lehet enni Hashimotósként?

Picture of Bábity Viktória

Bábity Viktória

Egészségtan-tanár
életmód tréner

Mit együnk Hashimotóval?

Mit szabad enni, mit nem?

 

Gyakori kérdések ezek, főleg hogy az interneten rengeteg információ kering, és ennek egy része egyszerűen ijesztő, egy része konkrétan másolás más oldalakról, és ebbe jönnek még az orvosi félreértelmezések is.

Teljes a káosz.

 

Ebben szeretnék én most rendet tenni, ezért, hogy segítsek, és ne árts a saját egészségednek, ne tedd tönkre a testedet olyan AIP diétákkal, amik végül sehova sem vezetnek.

 

Lássunk akkor 10 szabályt, legyen 10 szabály, amit érdemes betartanod, hogy a tested jobb állapotba kerüljön.

 

  1. szabály: Kerüld a glutént. Glutént tartalmaz a búza, a rozs, az árpa, a tönkölybúza, az alakorbúza, a kuszkusz, a bulgur. Glutént tartalmaz a kovászolt kenyér is, a kovász a természetes cukortartalmat bontja le, nem a glutént. a glutén egy olyan növényi fehérje, ami nem okozott gondot… néhány száz évvel ezelőtt. Azóta az iparosodott mezőgazdaságban olyan keresztezések voltak, ami miatt a jelenlegi búzák állati takarmányból lettek „kinevelve”, majd az őrlés után egy fehérítő eljáráson mennek keresztül. A teljes kiőrlésű termékek is, ezekhez utólag adják hozzá a megőrölt gabonahéjt. Majd a legtöbb pékségben plusz glutént adnak a termékhez, hogy gyorsuljon a kelesztési idő. Ezeket társítják állagjavítókkal, tartósítószerrel, cukorral, és egyéb klassz kemikáliákkal. És ez csak 1 kakaós csiga…
  2. szabály: Egyél olyan álgabonákat, amik gazdagok rostban, fehérjében, és nem tartalmaznak glutént. Ehetjük természetes formájukban, de készül belőlük tészta és kása is, sőt akár kenyeret is lehet sütni belőlük. Ezek a gabonák: a köles, hajdina, quinoa, barnarizs, vadrizs, vörös rizs, az amaránt, a cirok.
  3. szabály: rengeteg zöldségre van szükségünk. Az egészséges mikrobiomnak naponta legalább fél kiló zöldségre lenne szüksége. Ha reggel eszünk 10 dekát, ebédre eszünk 20 dekát és este eszünk 20 dekát, mellette már nem is fér be sok minden más a pocakunkba.
  4. szabály: csínján a magokkal. Ennek az oka leginkább a ételintolerancia. Szinte mindenkinek van olyan mag, amit nem bír. Ettől általában fáj is a pocakunk, vagy kiütésesek leszünk. De olyan is előfordul, hogy nem okoz közvetlen tünetet, csak az immunrendszert bolygatja. ez az ételintolerancia tesztből derül ki.
  5. szabály: dobd ki a cukrot. Valójában a gyors felszívódású cukorral sok bajunk van, majd írok erről is hosszabban. A legnagyobb probléma, hogy egyfajta sokkot okoz a szervezetünknek, megterhelve az inzulintermelést, és hozzájárul az inzulinrezisztenciához.
  6. kevés hús kell, de valójában a napi szükségletünk a fizikai aktivitásunkhoz igazodik. Ha nem építkezésen dolgozol, vagy edzőként, vagy tornatanárként, akkor valószínűleg heti 10 deka a saját valós szükségletet. Nehéz fizikai munkánál vagy edzésnél ez fokozódik. Ezt a többlet-szükségletet onnan látjuk, hogy ha húst eszünk, azt is pár óra alatt feldolgozza a testünk, és 3-4 óra elteltével szabályosan korog a gyomor.
  7. a tej és a tejtermék fokozza a gyulladást, ezért a gyógyulás időszakára tegyük azt félre. Használjunk növényi tejet, növényi sajtot, tejfölt, joghurtot.
  8. Együnk sok-sok nyerset. Szükségünk van nyers zöldségekre és gyümölcsökre. Leginkább nyers zöldségekre. Szükségünk van zöld levelekre. ezek nagyon erős természetes gyógyszerek a testünknek, mert növekedési enzimet és antioxidánsokat tartalmaznak.
  9. Ne foglalkozz a goitrogénekkel. Ez a leggyakoribb ijesztgetés a pajzsmirigyproblémák kapcsán, és közben a legnagyobb marhaság, amivel valaha találkoztam. Még senki nem gyógyult meg a Hashimotóból attól, hogy nem evett karfiolt, és még senki nem lett pajzsmirigybeteg attól, hogy evett kölest.
  10. Amivel viszont tényleg érdemes foglalkozni, az a táplálékintolerancia. Az emberek immunrendszerének van egy egyedi sajátossága, ami olyan, mint egy ujjlenyomat. Ez a táplálékintolerancia. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan élelmiszerek, ételfajták, amik nem jók a testünknek, és ezért az immunrendszerünk olyan ellenanyagokat (T-Limphocytákat) választ ki, amik megtámadják az ételben lévő fehérjéket. Megpróbálják bekebelezni pl. a tojás fehérjéjét (ez a leggyakoribb), és ha én minden nap eszek valami tojásosat, akkor ez olyan meló az immunrendszeremnek, mintha minden egyes nap vírusfertőzés érne. Hát naná hogy ki fog merülni. Te mennyire fáradnál el, ha minden nap dolgoznod kellene, pihenőnap nélkül? ebben a legnagyobb segítségünk a Whitelab labordiagnosztika étel-intolerancia tesztje, a 108-as panel. Ez elég ahhoz, hogy személyre szabjuk az étrendünket. A labor 10% kedvezményt ad a vizsgálatra ezzel a kóddal: BABITYVIKICSAPATA.

 

 

Kedves Olvasó, Hashimotós, életmódváltó közösségünket megtalálod a Facebook-on, itt:

https://www.facebook.com/groups/1133577690783986

 

Ha szeretnéd a testedet formába hozni, és a pajzsmirigy gyulladást visszafordítani, akkor a következő 30 lépés a pajzsmirigy egészségéért csoport itt indul:

https://hashimotoinfo.hu/hashimoto-esemeny/

 

Várunk szeretettel, Bábity Viki